NE MARADJ LE A KÖVETKEZŐ ÁRUFELTÖLTÉSRŐL: 06. 13.

Mert a kedvenc darabjaid nem a trendek határozzák meg.

A Bezzeg az én időmben egy gondosan válogatott, személyes hangvételű használtruha-butik, ahol kizárólag minőségi anyagból készült darabok kerülnek be a kínálatba, így garantálom, hogy reggelente szívesen nyúlsz majd értük.

A márka megálmodója

Szia, Korinna vagyok, dietetikus végzettségem mellett fotós, hobbi lakberendező, régiség kedvelő, mindenben az esztétikát kereső, folyton utazni vágyó.
Budapesten születtem és nőttem fel, majd később vidékre költöztem. Munkáim során különböző területeken dolgoztam: dietetikusként szépségszalonokban, magánklinikán, majd adminisztratív területen. Valahogy mindig szükségem volt egy kreatív hobbira, amiben kiélhetem az alkotóvágyamat, így találtam rá a fotózásra és a bloggerkedésre.

A turizás iránti szenvedélyem már az egyetemi évek alatt elindult, aminek akkor egyrészt anyagi okai voltak, másrészt viszont imádtam, hogy egyedi kincsekre tehetek szert, és úgy látszik, ezt azóta sem sikerült kinőnöm! A korral a tudatosság csapódott mellé, mert rájöttem, hogy az egyediségen túl a minőségi darabokat is jelentheti a használtruha, ellentétben a fast fashion boltok kínálatával.

Köszönöm, hogy itt vagy!

A Bezzeg az én időmben minden egyes vásárlása a mai napig „csípj meg” érzés számomra, és remélem, te is megtalálod azt a darabot, ami nem csak stílusában passzol hozzád, hanem elindít egy tudatos gardróbépítés útján is.

Miért hoztam létre a Bezzeg az én időmben-t?

Az oldal elindítása teljesen spontán döntés volt, nem volt mögötte hosszú tervezés és ötletelés. Az első darabok a saját, válogatott kincseim voltak, amiket nem szerettem volna más oldalakon értékesíteni, mert túl kedvesek voltak számomra. Így jött létre a @bezzegazenidomben Instagram fiók, majd hónapról-hónapra számomra is meglepő mértékben növekedni kezdett az oldal.

Mára kinőtte magát annyira, hogy lassan egy emberként mögötte állva meghaladja a kapacitásaimat, hiszen borzasztó sokrétű egy ilyen kis vállalkozás. Viszont abszolút szerelem projekt, amit szívvel-lélekkel végzek, és az, hogy tőletek ilyen sok pozitív visszajelzést kapok, még inkább inspirál arra, hogy tovább vigyem!

Mire számíthatsz tőlem vásárlóként?

Amikor nálam vásárolsz, nem csak egy új ruhát kapsz – hanem egy történetet is. Minden darabot személyesen válogatok és szeretnék egy valódi vásárlói élményt nyújtani számodra. Kézzel írt személyes üzenetekkel, gondosan csomagolt termékekkel igyekszem azt a különleges érzést átadni, amit számomra is jelentenek ezek a darabok. Az oldal folyamatosan frissülő kínálatát igyekszem mindig kincsekkel feltölteni, de mivel minden darab egyedi, amit megvásárolsz, biztos nem jön majd szembe veled az utcán.

Korinna

Gondosan válogatott használt prémium és vintage ruházati termékek és kiegészítők, hogy a mi időnkben is legyen helye. 

Gyapjú • kasmír • alpaka • selyem • pamut • lenvászon

Gondosan válogatott használt prémium és vintage ruházati termékek és kiegészítők, hogy a mi időnkben is legyen helye. 

Gyapjú • kasmír • alpaka • selyem • pamut • lenvászon

Iratkozz fel hírlevelünkre

ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, és időben felírnád a naptáradba a következő Pop-Up eseményünket.

Iratkozz fel hírlevelünkre

ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, és időben felírnád a naptáradba a következő Pop-Up eseményünket.

Shopping Cart
Scroll to Top